Esettanulmányok

Mindannyian céllal, küldetéssel, életfeladattal születtünk a világra. Életünk összes eseménye megfelel annak az életfeladatnak, melyet szabadon választottunk. Ezt a feladatot, kihívást születési dátumunk árulja el.

Lássunk pár példát a praxisomból az életfeladat tükrében:

Dame Vanda 32 éves reklámgrafikus, egy tündéri 1 éves kislány, Liza anyukája

34/7 Diadalszekér - A változás elfogadása

Amiért felkeresett:

Vanda achilles ínja feszül, esténként bedagad. Fél éve küzd vele, fél a lábára állni, mert fél, hogy fájni fog.

Feltárt esemény:

A tesztelés során rábukkantunk egy eseményre Vanda egy éves korából. A rácsos ágyban felállva üvöltött, hogy tegyék tisztába, de nem jött senki. Ahogy lábujjhegyen állt, achilles ínja megfeszült, ez megmaradt a sejtszintű testi memóriában. A test emlékszik. Tudatában pedig lejátszódott, hogy nem bízhat a világban, mert nem segít. Csak magára támaszkodhat, ha valamit is el akar érni az életében.

Jelen:

Továbbá megtaláltuk a párhuzamot a jelennel. Egy éves kislányát a hátán hordja, úton– útfélen belékötnek, hogy így nem lehet vinni egy pici babát. Nem tartják megbízható, felelősségteljes anyának. Vanda a sarkára áll és dacol. Haragszik az egész világra. Elmondása szerint még a gyermek játszóházban sem kér segítséget, hogy a hátára adják Lizát, pedig egyedül képtelen ezt megtenni. Liza most egy éves, ezért most jött fel az élmény a sejtmemóriából.

Feloldás:

Vanda megértette,hogy az akkori esemény indította el őt a bizalmatlanság és dac felé. Vandán testi szinten átment a felismerés, hogy mit is jelent az achilles ín szimbóluma. Achilles ín: Ahogy a mondából tudjuk, az egyetlen sebezhető pont, ahol Achilles megölhető. Tehát védeni kell küzdelem árán is. Vanda életfeladata a bizalom és bizalmatlanság témaköréről szól.

Amit érzek a múltkori oldás óta:

Az oldás után végérvényesen elmúlt a lábdagadás és feszülés, az addig mindennapos fájdalom elillant.


40 éves férfi

23/5 Főpap - Tanít az élet, a Választás

Amiért felkeresett:

A klienst egyre jobban zavarja,hogy nem tud jól kijönni másokkal.Türelmetlen ,olykor agresszív,bántó a magatartása.Ezen sürgősen szeretne változtatni.Elmondása alapján túl erős benne a céltudatosság.Semmi nem számít neki,csak hogy megoldjon egyhelyzetet a lehető leggyorsabban,még ha ezzel másokat megbánt,akkor is.

Feltárt esemény:

Rövid elmondása alapján arra következtettem,hogy I. nem mer benne maradni a szituációban,helyette túl akar lenni rajta. A túlélésért küzd.Menekül az érzelmek elől,inkább a feladatra koncentrál.A feltárás során az emocionális testében keletkezettblokkokat gyógyítottuk,oldottuk fel.I. gyermekként jól tanult az iskolában,ezt szülei elvárták,egy idő után természetesnek vették. Ám,ha teljesítménye romlott a régi korok szerinti büntetést kapta.1 órán keresztül kellett a sarokban térdepelnie.Érzelmileg nem fejeztek ki felé semmit,egyedül a teljesítményt várták el tőle.Igyekezett tehát túlélni a helyzetet és nem sokat filozofálni fölötte.Gyermekkori önmagáról,mint kívülálló beszélt,nem tudott magával együttérezni.Az egyetlen dolog,ami kitölti a tudatát az,hogy elkerülje a büntetést.Ehhez mindig teljesítenie kell,nem engedheti megmagának a lazaságot.I. valójában nem a saját szemeivel nézi önmagát,hanem az őt büntető személy szemeivel bíráljaminden hibáját,tévedését kívülállóként.Magához sem volt türelme,hogy megértse magát,ahogyan édesapjának sem őhozzá.

Jelen:

A jelenben is a túlélésre van programozva. Fél a saját érzelmeitől. Csak cselekszik és mindent,ami a cselekvésben ,gondolkodásban ,előre jutásban gátolja,pokolikorlátnak érzékel. Ezzel akaratlanul megbánt másokat.

Tévedésből nagyon megbántotta egy kollégáját,aki ezt követően nemhogy a szemére nem olvasott,de elhívta egy könnyed baráti beszélgetésre többekkel.I. nem fogadta el a meghívást.Nem vette észre a békülő szándékot a gesztus mögött.I. sokkal szigorúbb büntetést kívánt magára,konvencionális megbeszélésre számított,ahol a szemére olvassák elkövetett hibáit.I. tudat alatt fel van készülve az őt érő bírálók és bírálatok özönére.

Feloldás:

A kliensnek meg kell tanulniamagának megbocsátani .Látnia kell,hogy nem mindig a cél a fontos,hanem maga a kapcsolat.Erős céltudatossága oldódott,amikor visszavette saját szemeit,amikkel már képes volt megbocsátanimagának a türelmetlenségét. Megértette ,hogy ő saját magát sokkal jobban bünteti,mint ezt mások tennék vele.Ha a benne lévő,belsővé tett szigorú szülői szemek helyettvisszaveszi a sajátját,az élet és a körülmények is megenyhülnek.I életfeladata,hogy mérhetetlen szabadságvágyában ne romboljon.Meg kell értse,hogy sokkal érzékenyebb minden korlátozásra,mint az indokolt lenne.Le kell vennie magáról a félreértett együttérzésből felvett megfelelést,hogy megélhesse a választás szabadságát.


59 éves nő

22/4 Császár - Én vagyok saját magam támasza

Amiért felkeresett:

O. cége nagy mennyiségű tartozást halmozott fel.Férje be akarja fejezni a vállalkozást,ő viszont azt érzi minden erejével meg kell ,hogy győzze őt a folytatásról.Ebbe rengeteg energiát beleöl,nincs egyensúlyban.A kliens saját késztetését szeretné megérteni.

Feltárt esemény:

A tesztelés során kiderült ,hogy O. 8 évesen hallgatagságával kiprovokálta osztálytársából,hogy elverje őt. A kliensnek nehezére esett belátni,hogy ő veszített és szüleinek büszkén mesélte el a történetet. Tehát jobbnak mutatta a dolgot,mint ami,mert félt csalódást okozni szüleinek.Azt a következtetést vonta le ,hogy jogosan verték meg ,mert hallgatott ,miközben társa provokálta őt.Meggyőződése lett ,hogy megérdemelte a verést,ezzel később bevonzotta életébe az agresszor típusokat,akiknek mindig be akarta bizonyítani ,hogy ő is van olyan erős ,mint az agressziót elkövető fél.A testi erőszak igénye lelki terror igényébe váltott, így hite szerint megélhette az áldozat szerepét,aki provokálja a lelki terrort alkalmazókat.O. megértette, hogy amíg nem támasza saját magának,addig a külvilágra sem támaszkodhat.

Jelen:

Dacol és harcol ,duzzog belül és forrong ,miközben nem meri használni valós erejét és meghúzni a saját határait. Dühös a határait átlépőkre,de nem teszi világossámások számára a határait.8 évesen nem fejezi ki,hogy hagyják békén ,ezzel kiprovokálja,hogy belépjenek az intim zónájába ,aztán gyűjti a dühét és nem látja a felelősségét a vele történő eseményekben.8 évesen elverik és mégis büszkén meséli.Ez a kettősség végig vonul életén.

Feloldás:

Megértette az összefüggést közös vállalkozásuk éssaját erejébe vetett gyenge lábakon álló hite között. Életfeladatát tekintve fel kell számolja a lényében lévő ellentmondásokat ,félelmeket,hogy csalódást okoz másoknak. Át kell értékelje a kudarc fogalmát. Ekkor már nem akar erején felül áldozatot hozni. Itt olvasható O.felismerése és a változások,tapasztalatok,melyeket az oldások után szerzett.

Amit érzek a múltkori oldás óta:

Azóta ,hogy Nálad jártam már csak néha megyekbele a sértődős játszmába.De még sok tennivalóm van. Azonban a segítségeddel sínre kerültemés képzeld a lányomban komoly támaszra leltem.Üdvözlettel : O.


52 éves nő Zs

GENERÁCIÓS OLDÁS - 30/3 Császárnő, női minták

Amiért felkeresett:

Azt érzi, hogy nem adnak neki szívesen pénzt, meg kell szakadnia érte. Emellett megbecsülést sem kap.

Feltárt esemény:

A tesztelés során Zs családfájában volt egy nő az 1500-as években ,aki szerzetes,apáca lett,kolostorba vonult és szegénységi fogadalmat tett,mert nem tetszettek neki a világ hívságai.Mivel a világban nem találta a szeretetet,úgy gondolta majd a zárt falak közt rátalál arra, amit keres. Nagyon sokat nélkülözött.

Jelen:

Zs generációjának anyai ága nagyon sok szenvedésenment keresztül.Zs téves együttérzésből átvette a családi mintát ,holott életfeladata pont az ,hogy hogyan legyen érzelmileg független másoktól.Zs a szenvedő és szegénységi mintákkal a tudatalattijában nem tud teremteni ,mert figyelmét a hiányok kötik le. A nincs-ből akar teremteni.

Feloldás:

Zs megértette ,hogy családfája kér tőlefeloldást és bocsánatot ,nem neki kell a családfája felé vezekelnie.Amit a családfa meg akart vele osztani ,az csupán a tapasztalatuk volt ,nem a szenvedés.Ezzel oldódott bűntudata is és szegénységtudata.Életébe elkezdtek beáramlani a vágyott dolgok.

2011/01/28 Zs
Zs két oldást kapott rögtön egymás után. Itt olvasható Zs felismerése és a változások, tapasztalatok,melyeket az oldások után szerzett.

Amit érzek a múltkori oldások óta:

1. eset: Drága Ágikám! Az a nagyon durva, hogy egyszerűen más gondolatok jönnek fel az oldás óta, mint korábban. Míg mindenben az összeomlás esélyét láttam és a saját kimerülésemtől való félelem töltötte be az agyamat, az oldás óta, sokkal inkább el tudom képzelni már, hogy a jövő nekem ishoz eredményt, derűs lettem, és bizakodó. Nem ragad márbele a gondolkodásom abba a sok kellemetlen érzésbe, amitől csak folyton menekülni akartam és a menekülés kényszeres és sziszifuszi küzdelmébe, amitől meg folyton egy kimerültségi állapotba kerültem.Huhhh! De borzasztó volt, de jó volt ettől megszabadulni. Ami érdekes, és persze nem tudom, hogy ettől van-e, de azóta két olyan dolog is szembe jött, ami üzletileg hosszútávú előnyökhöz juttathat, és már nem azt gondolom erről sem, hogy "jaj, nekem ez sem fog sikerülni", tehát bele is fogok vágni, minden szorongás nélkül,higgadt fejjel. Szóval nagyon köszönöm.

2. Fúúú! Azóta is jönnek a dolgok, jobbról-balról érnek a kihívások és az élet nehézségei. A terhelés nem csökkent. Ami az oldás óta érdekes viszont,hogy azt vettem észre magamon, hogy nem tütyögök, problémázok, hanem megyek előre, tartom magam, mint a harcos a lovon, és nem hagyom magam leütni,érzem az erőmet, azt hogy megbírom tartani magam,és az egy másodpercre eső jó döntések és cselekvések száma megnőtt. Szóval a hatékonyságom, és a cselekvőképességem, ami nekem azelőtt nagyon rossz volt,jelentősen javult. Ez pedig önbizalommal tölt el. Már érzem, hogy el fog fogyni előbb utóbb a harcolnivaló is, mert egyreinkább okozó állapotba kerülök.Köszönöm Neked, Ágica! Alig várom, hogy a továbbiköveket is kirakhassuk a puttonyomból. :))) Zs

Sas Ágnes - Kineziológus konzulens
Nemzetközi One Brain oktató
Ésha - Életiskolák partner oktató
AFT - sorsmező terapeuta
Életút tanácsadó.
Hívj bizalommal! 20/540 8422
Írj e-mailt: fenyuttorok@gmail.com